Az ózondetektorok különféle észlelési elveket alkalmaznak, beleértve a félvezető (E2V, Egyesült Királyság), elektrokémiai és ultraibolya (UV) fénymódszereket. Ez a rész elsősorban a harmadik módszerre összpontosít: az UV-fényre.
Az ózonkoncentráció matematikai modellje Lambert és Beer törvényéből származik. Ebben a képletben a mintaáram, a mintavételi áram és az ózonelnyelő cella távolságának ismerete lehetővé teszi az ózonkoncentráció kiszámítását. Az ózonelnyelő cella távolságkorlátozása miatt a maximális mérhető ózonkoncentráció mindössze 300 O3 g/m³.
Az érzékelő főként egy alacsony-nyomású UV-lámpából, egy fényszűrőből, egy beeső UV reflektorból, egy ózonelnyelő cellából, egy fotoelektromos mintaérzékelőből, egy mintavevő fotoelektromos érzékelőből, egy kimeneti kijelzőből és áramköri alkatrészekből áll.
Az ózondetektorokat elsősorban ózonkészítő műhelyekben (ózongenerátorok, ózongyárak stb.), vegyiparban, kőolaj-, papír-, textil-, gyógyszer- és illatiparban, vízkezelésben, valamint élelmiszer- és gyógyszersterilizációs műhelyekben használják.
